Esti coaching 30 percben – Erőforrásaink felkutatása


girl-562156_1920Az én egyébként cserfes, vidám lányom egyik este nagyon maga alatt volt. Tartott a hétvégétől, mert nem velem töltötte.
“Anya, amikor nem vagy velem, szomorú vagyok. És nem tudom jól érezni magam. Hiába próbálok jó dolgokra gondolni, nem tudom felidézni magamban a boldogságot.” – mondta.
“Olyan, mintha nem is tudnék boldog lenni, mintha csupa szomorúság lenne az életem.”

 

Elsőre elég ijesztően hangzik, nem?

 

 

“Este játszunk majd egy játékot, ami segíteni fog, jó?” – próbáltam nyugtatgatni, de nem igazán volt még konkrét elképzelésem, hogyan is kezdjünk hozzá.

 

Aztán eljött a mese és a lefekvés ideje.
“Mikor játszunk olyat, amit mondtál?” – tette fel a kérdést.

 

Egy anya hihetetlenül kreatív tud lenne, ha szükséges. Én pedig csodás dolognak tartom, hogy a coaching eszköztáramat ilyen esetekben is bevethetem. Ennek ellenére úgy éreztem, ez az a pillanat, amikor csak az intuíció segíthet. És jött is…

 

“Ez egy gondolatjáték lesz, amihez a legjobb lenne, ha bebújnál az ágyba és miután kényelmesen elhelyezkedtél, becsuknád a szemed. Nyugodtan hagyhatod, hogy a gondolatok szabadon kergetőzzenek, előbb-utóbb mindegyik megtalálja majd a helyét. Te csak arra figyelj, hol csiklandozza a levegő az orrodat, ahogyan szuszogsz.
És most képzelj el magad előtt egy folyosót, amelyről ajtók nyílnak. Hány ajtót látsz?”
“Hatot.”
“Szeretnél bekukucskálni az ajtók mögé?”
“Igen.”
“Akkor nyisd ki azt, amelyiket szeretnéd.”
És a lányom valamennyi szobába bement. Az elsőben a kedvenc filmjének szereplői várták. Aktuális főhőse bőrébe bújva épp egy szülinapi partyba csöppent. Ajándékot is vitt magával, amellyel megörvendeztette az ünnepeltet.
A második ajtó mögött a nyári emlékeit találta. A legviccesebbeket nevetve elevenítette fel.
A harmadik ajtó mögött osztálytársaival és tanítójával találkozott. Egy meghitt esemény emlékeit idézte fel.
A következőben az apukájával és a testvéreivel, az azt követőben velem, az utolsóban pedig saját magával találkozott. (Merthogy még mindig főhőse szerepében volt.)
Valamennyi ajtó valami kedves, vidám emléket tartogatott, olyan emberek társaságában, akikkel jól érzi magát. Egyetlen egy sem volt közöttük olyan, amelyik szomorú lett volna.

 

Miután az utolsó ajtó is bezáródott mögötte már teljesen felszabadult és vidám volt.
“Anya, de ez most hogy fog nekem segíteni?”- kérdezte.
” Gondold csak végig, milyen emlékeket találtál a szobákban?”
“Jókat.”
“És most hogy érzed magad?”
“Jól.”
“Ahogy én látom, nagyon sok jó emléked van, ami most is jókedvre derített. Ha szomorú vagy, csak látogasd végig ezeket a szobákat úgy, ahogyan most is. Ezek az emléked mindig itt lesznek, hogy felvidítsanak.”

 

Mondanom sem kell, hogy vasárnap délután, amikor a lányom hazajött, nyoma sem volt rajta a szomorúságnak. Vidáman számolt be a hétvége történéseiről és fel sem vetette korábbi félelmét. Én sem.

 

Örültem, hogy sikerült elvezetnem erőforrásaihoz, amelyek mindig elérhetőek és a rendelkezésére állnak.
Legközelebb már tudatosan fogom ezt az eszközt használni, ha szükség lesz rá. Mert nehéz helyzetek, kihívások, szokatlan körülmények, változások mindig lesznek az életben, amelyek aggaszthatják, akár félelmet ébreszthetnek benne. De ha lesz a kezében valami, amellyel magának is segíthet, ez a legtöbb, amit adhatok neki. Mert én nem lehetek mindig mellette.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.