fish-market-428058_1920

MOTIVÁCIÓ – Szervezet, csapat motiválása


Szereted a halat? Kóstolj bele a FISH! módszerbe!

“Amikor azt választod, hogy szereted a munkát, amit csinálsz, elérheted a boldogság határát, értelmet kapnak és kiteljesednek napjaid”

Stephen C. Lundin, Ph.D, Harry Paul, John Christensen

Minden egy Seattle-beli halpiacon kezdődött…

Az egyik kereskedő elhatározta, hogy fellendíti évek óta stagnáló, megvetett és a többihez hasonlóan unalmas és bűzös halszagot árasztó standjának forgalmát.  Egy tréninget követően felismerte, hogy akkor tud vevőket vonzani, ha alkalmazottai is jól érzik magukat munka közben. Hogy érte el ezt? Játékra biztatta őket. Először bátortalanul, majd egyre merészebben repültek a halak. Olykor kézből kézbe, máskor a vevők orra elé “úszva”, egész történeteket eljátszva, kész látványossággá vált a produkció, melybe belemelegedve észre sem vették a halárusok az idő múlását. A vevők pedig nevetve és elbűvölve bámulták a fiúkat, aztán vásároltak.

Mindez megmaradt volna helyi nevezetességnek, ha egy operatőr arra nem jár és fel nem veszi kamerájával a repülő halakat. A rövidfilmből aztán megszületett a FISH! módszertan, átadva ennek a szemléletnek az esszenciáját, azt a négy alapelvet, melyet beépítve a szervezeti kultúrába, alkalmazottaink motiváltak és produktívak lesznek.

Mi is valójában a FISH!

A FISH! egy kitalált történet arról, hogyan tudjuk felszínre hozni azt a mindannyiunkban létező, ámde mélyen rejtező energiaforrást, kreativitást és a szenvedélyt, azáltal, hogy megtanuljuk szeretni azt, amit csinálunk, még akkor is, ha ebben a pillanatban nem azt csináljuk, amit szeretünk.

A FISH! négy alapelve

1. Megválaszthatod saját hozzáállásodat

A többi alapelv Alfája. Emlékszel még a Tom Sawyer effektusra (Belső motiváció erősítése – Tom Sawyer effektus)? Elsősorban rajtad múlik csak, hogy helyzeted előnyeire, vagy hátrányaira fókuszálsz. Ám igazán akkor tarthatod irányításod alatt az életedet, ha képes vagy a dolgok jó oldalát előtérbe helyezve előnyt kovácsolni bármilyen helyzetből.

Ha vezetőként hiszel abban, hogy amit csapatoddal teszel, azzal valódi értéket teremtesz, önmagad és munkatársaid számára biztosíthatod a tartós motivációt.

2. Légy jelen!

Mit jelent „jelen lenni”? A feladatodra és az annak végrehajtásában részt vevőkre való odafigyelést jelenti. A jelenlét, az odafigyelés a tisztelet üzenetét hordozza, amely természetes módon javítja a kommunikációt és kapcsolataid minőségét.

3. Játssz!

A gyermekek számára természetes közeg a játék. Szerepjátékokban képesek feldolgozni kudarcaikat, bánatukat, megjeleníteni örömüket és megélni vágyaikat. Miért ne tehetnénk meg ugyanezt felnőttként? A játék örömforrás, oldja a feszültséget és felszabadítja rejtett energiáinkat. Gondolkodj együtt csapatoddal, találjátok ki közösen, hogyan tudnátok játékossá tenni a rutinfeladatokat, a nemszeretem munkát. Vagy egyszerűen csak játszatok el az ötlettel! Már önmagában ez is inspirálólag, lelkesítőleg képes hatni.

4. Tedd örömtelivé a napjukat!

Értelmezzük csak egy kicsit! Nem olvastad félre és nem is én hibáztam. Ez most itt nem rólad szól. Nem arról, hogyan tudod magadnak örömtelivé tenni a napodat. Talán meglepő, de ez a szolgálatról szól. Arról, ahogyan mások számára emlékezetessé, élvezetessé teheted a közös tevékenységet. Egyszerűen csak azért, mert ez Téged is boldoggá tesz. Próbáld csak ki! Hihetetlen energiák mozgósítására képes ez a hozzáállás.

Amikor az energia szinte tapintható

“Nem az idő és az erőforrás, hanem az energia a csúcsteljesítmény üzemanyaga”

Loehr and Schwartz

Tegyünk egy egyszerű próbát! Te hol vásárolnál szívesebben?

Itt?

fish-market-428058_1920

Halárus 1

Vagy inkább itt?

dubai-1196194_1920

Halárus 2

 Vajon miért? Esetleg ez a kisfilm jobban meggyőz Téged?

A FISH! egy olyan alap, amelyet szabadon alakíthatsz, a nyerő hármas: a játék, a bizalom és a kreativitás  kombinációjával. Az eszköz, amellyel emelheted az energiát, megragadhatod a lehetőséget és céljaid szerint irányíthatod.

Hogyan? Erről lesz szó következő írásomban.

Kozér Emőke

Siker coach

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


BLOG